Öt újságírói erény

2008.09.13. 12:45 - faktóthum

Tisztában vagyok azzal, hogy nem ezek a bejegyzések lesznek a legolvasottabbak, sőt, hovatovább sokakat untatnak az alapvetések, mint ahogy sok újat írni róluk nem is nagyon lehet. Mégis túl kell esni rajta, mert a későbbiekben hivatkozhatok majd rájuk, és akkor, akit érdekel, könnyebben kihámozhatja, hogy miről is beszélek éppen.

Az általam megadott újságírói erények persze önkényes felosztást jelentenek, hiszen ezek egymásba kapaszkodó fogalmak, egyik következik a másikból, így nem is lehet pontosan elválasztani őket. Számomra szimpatikus felosztást tett közzé Dan Gilmore évekkel ezelőtt The End of Objectivity című rövid, kiáltványszerű összefoglalójában. Ezt többé-kevébé követem én is, kiegészítve az Eredetiség erényével, mivel úgy érzem, a "Churnalism" korában (Nick Davies szójátéka az újságírást helyettesítő copy-paste zsurnalizmusra, talán "újságontásként" lehet ferdíteni) ez kiemelten fontos dolog.

Szóval, ezek alapján a már más bejegyzésben is listázottt alapértékek:

1. Alaposság

2. Leplezetlenség (Transzparencia)

3. Pontosság

4. Eredetiség

5. Méltányosság


(Ahogy szó lesz róluk, remélem szép sorban mindegyik "ellinkesedik" majd).

A bejegyzés trackback címe:

https://elsoleutes.blog.hu/api/trackback/id/tr51661608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása