Ha adja magát a téma, és a szerkesztőnek sem megy az idegeire, még a hírműfajokban megírt cikkeknél sem árt, ha olykor elfelejted az összefoglaló leadet, és előrukkolsz valami szellemesebbel. A következő recept szerint például indíthatsz szaggatottan, képeket felvillantva, listaszerűen összeszedett, de kifejező részletekkel. Akár a Trainspottingban.

A blog egyik célja, hogy konkrét, használható tanácsokkal és fogásokkal is szolgáljon. Nehéz ügy ez, főként egy olyan országban, ahol szilárdan tartja magát az a hiedelem, hogy írni nem lehet megtanulni. Én ezt csak részben osztom: valóban, a tehetség, a nyelvi műveltség, de legfőképpen a ritmusérzék nem elsajátítható. Legfeljebb fejleszthető. Ám ezt mítizálni sem érdemes. Bizonyos technikák mégiscsak megtanulhatók – igaz, nem mindenkinek “jön be” minden fogás. A svédasztal ettől még létezik: mindenki elveheti róla a kedvére valót. Ebből a szempontból az egyik kedvenc svédasztalomon a különféle leadek találhatók. Azért kedvencem, mert egy-egy jó leadben tényleg benne van minden, amit a mesterségről tudni érdemes: a hírérzékenység, a sűrítés művészete, az előbb említett ritmusérzék és a lényeglátás képessége is.
Természetesen nem muszáj receptből dolgozni: az írásban a recepteknek megvan az a hátrányuk, hogy egy idő után agyonhasználják őket, és esetleg a formula az olvasók számára is unalmassá válik. Ezért is választottam elsőnek egy olyat, amivel viszonylag ritkán él az újságíró, mert nem mindig adja magát hozzá a cikk témája.
A kottában a “staccato” felszólítás azt jelenti, hogy a zenész az adott részt szaggatottan, a hangjegyeket “elkülönítve” játssza. Az írásban is van ilyen staccato technika: lényege, hogy egymástól szinte elkülönülve, listaszerűen sorakoznak a mondatok. Célja a technikának leginkább az, hogy az író az olvasónak képeket villantson fel, olyanokat, amelyek bennük életérzést, korábbi emlékeket, helyszínt vagy bármi más olyat idéznek fel, aminek segítségével a későbbi mondanivalóra rá tudnak hangolódni. Az egyik mostanság legtöbbet idézett Staccato “lead” egy film elejéről való. A heroinos szubkultúrát bemutató Trainspotting című mozi idézi fel néhány rövid megjegyzéssel a fogyasztói társadalom unalmát, elviselhetetlenségét és céltalanságát, rögtön a film elején:

Válaszd az életet. Válaszd a munkát. Válaszd a karriert. Válaszd a rohadt nagy tévét. Válaszd a mosógépeket, kocsikat, cédélejátszókat és elektromos konzervnyitókat. Válaszd az egészséget, az alacsony koleszterinszintet és a fogászati ellátást. Válaszd a fix kamatozású jelzálogkölcsönt. Válassz első otthont. Válaszd meg a barátaidat. Válassz szabadidőruhát és hozzá illő sporttáskát. Válassz egy háromszobás lakosztályt részletre - egy ócska sorházban. Válaszd, hogy csináld meg magad,és kérdezd meg egy vasárnap reggel, hogy ki a fene is vagy. Terülj el egy fotelben és nézd a lélekölő-agypusztító tévés kvízjátékokat. Tömd tele a szádat ócska szemét ételekkel. Válaszd a végén a rothadást. Pisálj utoljára egyet szánalmas otthonban. Élj pusztán zavaró körülményként rohadék kölykeid számára, akiket azért nemzettél, hogy magadat helyettesítsd. Válaszd a jövőt. Válaszd az életet.
De miért akarnék ilyesmit csinálni? Úgy döntöttem, hogy nem választom az életet: mást választottam. Hogy mi az oka? Nincs semmi oka. Kinek van szüksége okokra, ha a heroint választotta?
(Trainspotting)

Érdemes megfigyelni, ahogy a felsorolásban rejlő monotónia, a szósimétlés ritmussá változik, és az egymáshoz lazán kapcsolódó elemek összeillesztése sodró, lendületes prózát teremt.
Ezt a technikát egy újságcikk elindítására is lehet használni, olykor még egy szikárabb hírmagyarázatnál is:

Az Országos Republikánus Konvenció forgatókönyve, 1. nap: 14:39: Foglalják el helyeiket! 14: 45: Az esemény megnyitója. 14:49: Az állampolgári hűségeskü elszavalása. 14:52: Minnesota szépe elénekli a nemzeti himnuszt.
Az Országos Republikánus Konvenció a valóságban, 1. nap: Jókora hurrikán. A politikai beszédeket megrövidítik. A hivatalban lévő elnök látogatása elmarad. Leleplezések, hogy a meglepetésszerűen bejelentett női alelnökjelölt ügyvédet fogadott, hogy úrrá legyen egy botrányon – és hogy 17 éves, hajadon lánya terhes.
(AP)

 

(Tudom, a példa talán nem túl magával ragadó, de így jár az, aki a gombhoz keresi a kabátot; hirtelenjében erre bukkantam a közelmúlt hírei között. Biztos lehet jobb példát is felhozni, ha valaki talál, azonnal linkelje!)