Azt hiszem, kezdem érteni a pénzügyi válság lényegét: zseniális cikkre bukkantam a Wall Street Journal portálján. A sztori január 3-án jelent meg a lapban, és ékes példája annak, miként lehet az igen összetett gazdasági folyamatokat közérthetően az olvasóközönség elé tárni. A recept egyszerű: emelj be hús-vér embereket, meséld el a történetüket úgy, hogy abból ez a gazdasági káosz kibomolhasson. (Ez az, amiről William Blundell meglátásait idézve már rittyentettem egy postot).

A recept tehát egyszerű, de a megvalósítás a legjobb újságírókat is próbára teszi.

A WSJ cikke így indul:

A kicsiny kék ház néhány fadarabon és beton alapzaton nyugszik. A külső, rothadástól kikezdett falak érintésre meghajolnak. Korábban valaki egy konyhakést döfött a deszkaburkolatba. Az itratkapocssal a falhoz tűzött határozaton ez áll: “Emberi tartózkodásra alkalmatlan”.
A két hálós, egy fürdőszobás vityilló a West Hopi Streeten az idei pénzügyi pánik története, 53 négyzetméteren elmesélve. Segít elmagyarázni, miként lett eredménye rossz döntések sorozatának a nagy gazdasági világválság óta legsúlyosabb pénzügyi krízis.
Nem egészen két évvel ezelőtt az Integrity Funding LLC, egy helyi hitelező, 103.000 dolláros jelzálog kölcsönt adott a [ház] tulajdonosának, Marvene Haltermannak, egy hitelezők hosszú sorával, és saját bevallása szerint, régóta alkohol és drogproblémákkal küszködő munkanélküli asszonynak. Amikor tavaly augusztusban a házat elárverezték, az Integrity már rég eladta a kölcsönt a Wells Fargo & Co.-nak, amely aztán továbbértékesítette azt a HSBC Holdings PLC-nek, amely többezer más kokcázatos kölcsönnel egybecsomagolta, majd ezt darabokban eladta több befektetőnek.
Ma a befektetők jó ha 15.000 dollárt visszakapnak. Ezt is azért, mert a szomszédok néhány napja megvették a házat, hogy lebontsák.
 

Miközben a szerző végigkíséri, kik hogyan adtak újra és újra túl a kölcsönön, hogyan minősítették a hitelt elsőrangú befektetésnek a minősítő cégek (amelyek - láss csodát - sorra megtagadták a nyilatkozatot a riportertől) kibomlik előttünk a globális pénzügyi világnak az a felelőtlensége, amelyért természetesen most mi fizetünk (sajnos mi, magyarok duplán, tekintve, hogy az országot eleve igen kiszolgáltatott helyzetben és legyengítve érte ez a válság).

A cikkben élnek a karakterek (a munkanélküli asszony jól megrajzolt, egyáltalán nem ellenszenves figura), kitűnőek a leírások, elsőrangú a dramaturgia. Nem kevés munka lehet benne. Igazából hasznos lenne az egészet lefordítani, mert oly sok mindent be lehetne mutatni rajta (a klasszikus WSJ A-hedet, a hármas címszerkesztést, a lesüllyesztett leadként funkcionáló nut grafot - ld. második bekezdés -, sok-sok dolgot, amiről egyébként is szót ejtenék még). De erre egyrészt nincs most időm, másrészt éppenséggel nem vásároltam meg a cikket újraközlésre. Úgyhogy kénytelenek lesztek beérni a linkkel.

Tekintve, hogy sajnos ez az év Magyarországon is magával hozza majd a bedőlő lakáshiteleket (ennek oka persze elsősorban a devizahitelezés és a munkanélküliség lesz, nem pedig a felelőtlen hitelezői gyakorlat), a recept szerintem használható: emberek, családok sorsán keresztül kell bemutatni azt, ami nagyon is húsba vágó.

Nem pedig a pénztárfülkéből vagy a kormányzati, válalatigazgatói székekből - persze tudom, egyszerűbb idézni a szakértők (Magyarországon sokan leszerepeltek közülük az elmúlt években) maszataolását, mint végigvezetni az olvasót egy ilyen történeten. (Hoppá, ha jól látom, ebben a cikkben például egyetlen szakértő nem nyilatkozik, mégis érthető a sztori, - persze valószínű, ehhez a cikkhez készültek háttérinterjúk).

No és még egy megjegyzés: amitől a WSJ működik, az nem elsősorban az, hogy jól infomrált a gazdasági kérdésekben (nyilván ettől is). Hanem az, hogy kitűnő riporterei vannak, akik egyébként aligha élik a brókerek életét. Amikor egyszer egy ottani szerkesztővel beszélgettem, megjegyezte: a címlapra mindig kerül egy olyan sztori, amit a vállalati tanácsteremben el lehet mesélni a szomszéd széken ülőnek: egy olyan igazi, életszagú, latyakban sárban csúszva megszerezhető cucc. Olyan, amiről gyaníthatóan kevés élménnyel rendelkeznek az ott ülők...

 Update: jaj, most vettem észre, van hozzá videjó is, meg képriport. Azt elemezzék az online szerelmesei, de bizti az is jó.